Lelkem táncol, nem tehetek róla, a mindenség szövi a létemet:
s szívemből a kezemen át gépre viszi versemet.

Viharok Ócenja

Viharok Óceánja, te féktelen, te vad,
ember lelkét téped, ha félni hagyod magad.
De ha lényem csended mosolya önti el,
Viharok Ócenja, érzem: csak szeretnelek kell.

S ha Szó nem bukkan fel több, s csendem TIÉD.
A belső Pusztaságban a boldogság megigéz,
S mint ezernyi apró tűzbogár táncra perdülsz bennem
Viharok Ócenja kérlek ölelj, ölelj újra engem.

MOST látom csak, hogy is játszunk TE meg ÉN
az ébredő tudatom szikrázó vad vágytengerén,
látom arcod, s TE látod arcomat.
Viharok Ócenja általam éled Önmagad.

(Tsend)