A rész is Egész...

Ízleljük meg az élet nevű tündérmese mély szimultán színtézisét. Rakoncátlan elménk viccel velünk, de ez a dolga, ezernyi szerepet fest nekünk, s benne tegnapot és holnapot. Élve élt játék ez, kaland, melyben minden perc egy örökkévaló zarándoklat, létünk mélységes fénytengerén, hogy megismérjük fent és lent egységkatarzisát. S ha felfedezzük az egységet mindenben, a mindeségben, hogy valójában a fenn és lenn, a jó és rossz egy és ugyanaz, ekkor feloldódunk a belső csendünkben: Tiszta gondolatmentes létezés. Furcsa tapasztalás, hisz szóval meg ne foghatod, hisz benne van minden szó, és mégis túl van azokon. Olyan vicces az egész ott van minden szóban és gondolatban, és mégis épp ők takarják el előlünk az igazságot. Erre mondá egy bölcs ember vala: "s nem látjátok a fátol az erdőt". Nem mintha baj lenne a "fákkal", csak lemaradsz a lényegről. Hisz ebből a csendből fakad minden.

Ekkor látod, meg, hogy boldogság is ebből a belső csendből fakad, nem a sikerből, pénzből. És ha ezt megérted, rájössz, hogy a boldogság igazi természeted. Hiába keresed máshol, ez belőled fakad. Te vagy a boldogság, csak eltakarod magadat egy gondolatfelhőbe, amit önmagadnak vélsz. És mivel a gondolat egy álláspontot tükröz, állandóan védened kell, és ez okozza, hogy  zaklatot elméd, a boldogtalanság ráncát rajzolja arcodra. Hisz egy vitában sem történik más, mint hogy két ellentétes álláspont egységet alkot, de te nem az egységet látod, hanem csak a két ellentétes nézőpontot, és ez szétszakít. És a szakadás a szenvedés forrása. De értsd meg, hogy ez is kell. Ez a zamat. Hisz így érted meg igazi lényed, te egy  vagy az ÉLETTEL: része vagy de a rész is magában hordozza az egészet: A RÉSZ IS EGÉSZ.

Számora ez az út a csendhez (boldogsághoz, vagy nevezd aminek akarod), az önmegfigyelésen keresztűl vezet, de az nem jelenti, hogy te máshogy ne találhatnál oda. SŐT! Számtalan út létezik, de a tapasztalás a lényeg, könyvből meg nem tanulhatod. A könyv egy jó támpont, de ha ragaszkodsz a leírtakhoz, csak megint a fát fogod nézni, s nem az színpompás élettől lüktető erdőt!

Jó utat kívánok ;)

MOST olvastam egy gyönyörű és tényleg mélyrahtó gondolatfűzért az igaz szeretet gyakorlatba való átültetéséről Eckhart Tolle spirtuális mester tollából. Ha kipróbálod, érezni fogod azt a belső bizsergést, mely belülről csiklandozva feltötli tested teljes valóját, végig szánkózik rajtad, mint ahogy a hűs nyári szellő a végtelen búzamezőkön az aranyló kalászokat ringatja. Ez az érzés a szeretet megnyilvánulása, ne gondolkozz rajta, csak figyeld és érezd, engedd hadd játsza édes dallamát rajtad. És ekkor jössz rá, hogy az Élet Forrása zubog fel belőled.

Ime az idézet a teljes figyelemről:

"Amikor egy másik emberre figyelsz, ne csak az elméddel, hanem az egész testeddel tedd azt! Figyelés közben érezd belső tested energiamezejét! Ez elvonja figyelmedet a gondolkozásról, és nyugodt, csöndes teret teremt, ami lehetővé teszi, hogy igazán - az elme bezavaró hatását kiiktatva - figyelj. Teret adsz így a másik embernek, teret, amelyben létezhet. Ez a legértékesebb ajándék, amit adhatsz! A legtöbb ember nem tudja, hogyan figyeljen, mert figyelme legnagyobb részét a gondolkozás köti le. Több figyelmet szentelnek a gondolataiknak, mint a másik ember mondandójának, és semennyit annak, ami igazán számít: a másik ember - szavak és elme mögött megbújó - Létének, lényének. Valaki más Létét persze kizárólag csak a saját Léteden, lényeden keresztül tudod megérezni. Ekkor kezdheted fölismerni az egységet, ami a szeretet. A Lét legmélyebb szintjén egy vagy minden létezővel!"
(Ekchart Tolle: A Most hatalma)

Ne gondolkodj rajta, csak próbáld ki!

Mi is a szeretet? Annyit biztosan tudunk, hogy minden ember ezért küzd, ezt hajszolja izzadva  mindenben, fűben fában, munkában, karrierben, szórakozásban, pénzben, kapcsolatokban, barátokban... hogy szeretet kapjanak! Megtalálják? Hát mindig találnak vmit, de amit találnak az mindig illékony, mivel amint nincs ott a szeretetük tárgya elveszetnek érzik magukat? Miért?

Mert nem jó helyen kerestük eddig? Vagyis rá kell döbbennünk, hogy igazából nem is kell keresni! Ha keresel, azzal feltételezed a hiányát valaminek. A levegőt se keresed mégis ott van! A szeretet is mindig ott van! Mindig! Csak arra vár, hogy felfedezd, olyan természetesen, mint ahogy levegőt veszel. Ott ahol eddig nem kerested: Önmagadban. Mert amíg keresed, addig folyton csak kutakodsz, nem látod, s ha is találsz vmit kétségek gyötörnek afelől, hogy ez az-e amit kerestél. Az igazi szeretetben nincs kétség, mivel szóval ki nem fejezhető! És ami szóval nem fejezhető ki, azt gondolkodással fel nem foghatod. És amin nem gondolkodsz, abban nem is tudsz kételkedni. Amiben kételkedsz, az nem igazi szeretet, az ragaszkodás. Szeretet egyszerűen csak van! A szeretet feltétel nélküli, nem vár viszonzást, mégis sokkal boldogabb vagy tőle, mint bármitől! Nem magyarázható meg miért, csak lebegsz a szárnyain önfeledten!

Azt hiszem pont ide vág ez a gyönyörű kis egyperces Anthony de Mello-tól (A csend szava):


Rózsa illata egyszerűen csak van! Még akkor is ontja magából, ha épp nem vagy ott mellette! Ez az alaptermészete. Nem kell megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen csak tudatában vagy. Rózsa illata rózsából fakad! Akkor honnan fakad a szeretet? A szeret ott van ahol Te vagy, mert a Te "illatod" a benned virágzó szeretet! Maradj csendben és érzeni fogod!

Tégy úgy, mintha egy rózsát illatoznál. Illatozd a jelent, szavak és gondolatok nélkül! Csak érezd a szíveddel! ...és ekkor otthonra találtál a világban...

Gyakran előfordul, amikor az ember új, a világ számára szokatlan dologba vág, hogy rengeteg kritika és támadás éri, vagy éppen belső kétség gyötri.  Mi igaz ebből? Semmi.
Állj úgy hozzá, mint Edison: ha valami nem sikerül, akkor feltaláltál egy új utat ahogy nem lehet, ergo nem kudarcot vallottál, hanem egy lépéssel közelebb vagy a célodhoz. Ne engedj a romboló hangoknak, de ne szállj velük harcba, majd elhalkuljanak maguktól. TE Csak higyj Önmagadban, higyj a céljaidban: MINDIG. S hited elhozza neked a belső békéd nyugalom tengerét. Ha ezt eléred, már közelebb vagy, mint hinnéd...

"A körülmények
Nem Változtathatják meg
az ember életét.
Saját hozzáállása megváltoztathatja,
És meg is változtatja."
(Sri Chinmoy)

A pozitív hozzáállás hatalmas belső erőt nyújt az embernek, s így belső derűd minden utadra elkisér. Ez az ihlet és kreativitás tiszta forrása. Jelenkor múltidéző álarca lassan leomlik, nincs már benne visszahúzó erő. Töretlenül lépkedünk egy új hajnalösvényen, mely kibontakozik előttem, s előtted is, s fénye lágyan feloldja "sötét éjszakánk" rémálomképeit.


Ébredés...

Tudom, közel vagy
Sóhajtva Bennem lélegzel
Fényed lüktetve bennem dereng
Midőn létem léteden mereng.

Érzem a fátyolfelhők tiszta útját,
Szárnyaimat lágy szellők fújják,
Belső napom izzó tűzzel kel fel,
Tudom nekem csak ez kell... ez kell.

Ősi ez az út
A Most mégis új képet fest elém...
(Tsend)

Rendkívül vicces és cseles, ahogy az élet játszik velünk.  Most fordítsunk a sorrenden, előbb a tanulság bővebben (úgyis az a lényeg), a sztorit majd csak röviden.

HA felmerül egy probléma, eddig mit tettünk automatikusan: harcoltunk ellene így vagy úgy. Pedig a legjobb amit tehetsz: NE KÜZDJ ELLENE! Hogy miért ne? Mert ha küzdesz ellene, azzal elfogadod a probléma létét és egyre jobban belegabajodsz a ragacsos pókhálójába! Gyakorlatilag ez annyit jelent: hogy kételkedsz a sikerben. Take it easy! Ez a legjobb, amit tehetsz! Lazíts, a többi megy magától. Ne vesz el  problémába... Mégis Hogyan?

Lazíts, űrítsd ki a gondolataidat, és a megoldás, hírtelen felbukkan a semmiből, a Léted legbelső mélyéről. Legyél olyan üres, mint reggel az első ébredéskor, mikor még egyetlen gondolat sem suhant át az elméden, az aznapra vonatkozóan. Élvezd a puszta létezés örömét, s ez oldja majd fel benned a tornyusúló gátakat, mely forrón ízzó életfolyamod útjába látszatakadályokat gördített. Ezek többé már nem léteznek, mert soha nem is léteztek. Légy mindug egy üres pohár, melybe a megoldás tiszta tudatvizét tölti fel a végtelen és szabad Élet.

Ezt bármikor alaklamazhatod! Vagyis inkább alkalmazd mindig!

Igazán most ébredtem rá erre, kalandos Linzi csendes városába tett társas felfedezőtúrámon! Már maga az őszi szinkavalkádban pompázó osztrák hegyek végtelen látványa belsőmbe hatolt, üdeségével táplálva a bennem lakozó termékeny talajt. Először apró dolgokon észletem, hogyan megy ez: hogyan ne fáradj el, hogyan szólalj meg idegen környezetben idegen nyelven, amit már rég nem használtál, hogyan találj meg vmit ha eltévedtél. Ezek elsőnek piszlicsárénak dolgoknak tünnek, és mondhatnánk, hogy ez tök evidens, de nem mindekinek tűnik annak elsőre. ha elsőre találkozik az adott szituval, vagy már kvázi kudarc élményei voltak az adott helyzetben. Az ember, az ebből nyert sikerélményt átemeli nehezebbnek tűnő szitukra (ez a lényeg!!!), és ekkor ráébred önnön képességeire, s arra is hogy ez mindekiben ott lakozik, csendben arra várva, hogy felébresszék.

Tanuld meg, hogyan emeld át az életed bármely területén szerzett sikeres tapasztaltaid során szerzett lüktető magabiztosságodat más élményhelyzetekre. Lehet nem sikerül elsőre, de ne hagyd, hogy kétség démona eluralkodjon rajtad, ehhez egy dolgot tehetsz nem táplálod félelmeddel, hogy az lassan elemészen. Ha nem küzdesz ellene, csak elfogadod csendben a történést (bármi legyen is az), akkor gyakorlatilag nem is él a probléma, hisz nem táplálod, és ekkor kitiszulsz és elönt a belső mosoly, valami eddig ismeretlen belső édes bizsergés. Ez a szeretet. Szeress feltétel nélkül, és akkor tiszta fényben olvad szét benned a szabadság.

"Ne félj a kudarctól és máris egy lépéssel közelebb vagy célodhoz!" Mindig számíts a legjobbra, hozzon bármit eléd az élet! Ha belső békéd és örömöd megtalálod, mi számít? Hát nem ezt keresstük eddig is mindenben? A többi jön magától...

Sokan félünk a változástól, bár mindannyian szeretnénk kitörni saját szürke állapotunkból, melynek rabsága úgy tünik körénk fonódnik. De valójában ez csak látszat! Egy ostoba illúzió, melyet saját magunk állítunk fel, hogy megmagyarázzuk, miért nem lépünk előre. Sírunk múltban történt jó dolgok után vagy a rossz miatt, ahelyett, hogy jelenben lennénk, és ezáltal egy egyre fényesebb és boldogabb jövő tárul elénk, szinte kibukkanva az idő gomolygó ködéből, amely így megszünik létezni.

Hogy mi változás útja? Légy magad a változás, azaz engedd el a múltad... ne engedd hogy az határozza meg a jövődet. Szeresd a jelent, minden figyelmed a jelenre koncentráld. Ha jövőbeni terveidre, céljaidra gondolsz azokra is úgy tekints, mintha most történnének veled, ezáltal tudatod kiterjed az örökévalóság határárai felé, jelen és jövő összemosódik, nincs félelem, nincs kétség, nincs bizonytalanság. Csak mély önátadás a jelenpillanatra nézve: ez az örök csend, a néma és szótlan dallam, mely benned ég, mint a "sohaelnemalvó" láng... Ez az önmegvalósításod, ez az isteni út, ez a mélyen gyökerző hit, mely velünk születet, csak megtanították nekünk, hogyan felejtsük el. Most nem kell más tenni csak megtanulni emlékezni... a minden változás mögött álló örök változatlanra. Ezaz ébredés kezdete...

Most akadt elém egy gyönyörű Osho bölcsesség! Láss a sorok mögé!

"Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba.
A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánokéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül.
Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget.
A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel."
(Osho)

A problémák kaput nyítnak nekünk a végtelenbe: rajtunk áll, hogy átlépünk-e rajta. Ha átlépünk: meglátjuk, ahogy a hátártalan élet elénk tárul. Minden akadályra tekints úgy mint a legjobb barátodra, amely azért történt veled, hogy kiterjeszd magad, és egy új világ tárul eléd. Hisz ez csak játék: egy gigantikus társas játék! Lépj előre két mezőt! :)

Első lépésként nyisd meg tudatod a pozitív gondolatoknak: engedd hogy átjárjanak, betöltsék egész lényedet, kismossák belőled kétségeket és félelmeket, felépítsék hited önmagadban, és az örök hited az igazságban. Ez épül bennem is, és egyre szilárdabb talapzaton áll. Ehhez folyamatos törekvésre és gyakorlásra van szükség, hogy minden siker merősítsen (olvass és hallgass pozitív gondolkódókat, és tartókodj panaszkodástól mindig, és cselekedj). Addig építs, mig hited olyan erős, hogy semmi le nem bonthatja, ekkor megszünik a gondolat, csend lesz: magad válsz a hitté és ezáltal a céloddá. A hit nem más, mint határtalan szeretet és önátadás, az örök öröm forrássa, melyet a körülmények tomboló vihara meg sem rezdít, mert rájövünk, hogy mindenek a lényege egy és ugyanaz, nincs választóvonal. Ez az Én fókuszhorizontom, efelé haladok, és napról napra közelebb jutok hozzá, míg végül eggyéválok vele az életem minden területén :)

A spirituális irodalom az élet gyönyörű útmutatása, olvasd és ültesd át a gyakorlatba!!!! Remek kaland! Tényleg minden új és eleven...

Alkonyfényvarázs

Csended ezerszínfénye játszik,
Tisztító tűzláncot szősz fejem köré.
Az izzó alkonyat vágymosolya belém hatol
Most érzem át, hogy lélegzeted vagyok...

Az összhang dalol így boldog percet,
Egy igaz álmot, mely álmomból ébreszt:
Ó ezüstholdba olvadó aranynapkoszorú,
élem alkonyatpirkadattáncod!


Hát ennek így kellett lennie! A kérdésválasz játék helyett egy vers folyt ki belőlem!
Most csak a tiszta csend...

Örült világ ez, de az örület csak az emberek fejében létezik. Körbenézek és millióinyi mikrodrámát látok az emberek arcán, és viselkedésén. Megfigyeléseim különösen akkor rajzolódnak elém szembetünően, amikor közvetlen környezetemben, családomon, és barátaimon veszem ezeket észre. Ez eddig láttam,hogy valami nem stimmel, de mióta magamat tettenértem :), hát most már látom, hogy mi is történik...

Tegnap este egy jóbarátom születésnapját ünnepeltünk és a mosolyok mögül szomorú arcokat láttam átvillani, senki se tudod igazán őszintén örülni vagy csak rövid ideig. Mindeki odabenn rágódott valamin, vagy éppen vélt sérelmeit öntötte ki.. Nem az örömé volt a főszerep, hanem az odabent lejátszódó kis háborúké. Ezek a kis belső csaták ketrecet vonnak az emberek köré... nehezen szabadulnak... mondhatni csak kimenőre mennek néha... Ó azok boldog percek!!!

Tényleg igaza van Ákosnak:
"Zajlik a sok kis játszma
Mindenki őrülten játsza, hogy
szeret vagy nem szeret
vagyhogy mennyiért éri meg..."
(Ákos: Alig hitted)
 
Nem is csodálom, hogy az emberek szkeptikusan fogadják, ha valaki azt mondja, hogy az élet szép. Sokszor nem látnunk túl önmaguk és társadalom elénk tartott kormos üvegen. Az emberek kölcsönvett gondolatokból építkeznek, nem a saját életüket élik,s ez kínozza őket, mert nem találják benne helyüket... Nem rájuk szabták. Érzik változni kell, de félnek a változástól...

A változás a kitörésre váró szabádság édes íze, egy halálon vett élet. Halj meg a tegnapra nézve, hogy a mába élhess önfeledten. Chopránál olvastam, hogy: Emberek kínzója, a tegnapból áthozott önmaga. És mennyire igaz... Nem mi használjuk az emlékeinket, hanem azok használnak minket... és az állandó kényszeres ismétlés mókuskerekét hajtatja velünk. Lépjünk ki belőle...  Az odakint szép, és megóv minket, körülölel a béke és az igazi megújulás. Főnixként éledünk újra a porainkból... Ne féljünk kilépni belőle...

"Annyi mindent nem szeret meg az ember, aki fél...
Annyi mindent megszerezhet az ember, de alig él..."
(Ákos: Egyetlen Egy)

Számomra a spiritulitás a válasz: az elfelejtett valódi önmagam felszínrehozása... És ez nem az állati ösztön, ez annál sokkal határtalanabb: maga a korlátlan végtelenség, a valódi szeretet...
Kezdem ízlelgetni ezt megértésen túli létezést, és roppant hálás vagyok azért, hogy belekostolhattam, s nem akarok itt megállni, haladok felfelé, és előre... Bízom és hiszek a mélyen bennem rejlő valódi erőben, erre mindig számíthatok.

"a gyönyűrő őrület örökre elveszett,
de tudom, hogy elveszteni is megérte..."

"Mostantól élned kell, hát ébredj fel,
Holnaptól élned kell, hát oldódj fel,
Különben véged..."
(Ákos: Kezem a fegyveren)

Szeretetfény szól a jelen percben! Miért mondom ezt? Mert élvezem, ahogy itt írok: érzem, ahogy a szavak megfoggannak bennem, majd átfolynak az ujjaimon és a billentyűzeten keresztül,és végül a képernyőn villannak fel útjuk végén. Micsoda képzeletjáték, nemde?

Hála a képzelőerőnek és kepzelőjének! Amikor valaki ezt elképzelte, hogy ez így fog menni (hogy monitorra kerülhet egyből írásunk), nagyon szerethette ezt az előte felsejlő látomást. S megteremette magának a informatika forradalmát, s ezáltal nekünk is. S ennél többet is tett, inspirált: inspirált másokat: hány ötlet született ebből, mely megváltozatatta  az életünket (pl az internet)... sorolhatnánk ugye? Erről szólna az igazi emberi történelem: álmokról és inspirációról.

Dali mondta: hogy az az igazi művész, aki inspirál...
Igen ez igaz, a művész álmodik, a többiek tovább álmodják az álmát...

Álmaink akkor válnak valóra, ha szeretni tudjuk azt a képet, amit magunk elé vetítünk. Igen, szeretni kell: hisz ez adja meg neki a szükséges energiát, hogy szárba szökkenjen. Olyan ez mintha locsolgatod és gondozod virágoskeretet, s mikor eljön az ideje színpompás látvány és illatvarázs, maga a lüktető élet lesz eredmény.  Szeresd úgy az álmod, mintha már kezedben tartanád álmod megvalósult vágyvirágot. Éld át, érezd hogy sikerült! Ez a lökés, ez fog téged elindítani, hogy megvalósítsd ezt a csodát, s "véletlenek" sorozata szegődik melléd kisérőként, melyet lelkesedésed vonz hozzád, mint egy hatalmas mágnes. Légy magad az eredmény...

Most, hogy látom kibontakozni elképzeléseimet, minden további nélkül tudok lelkesedni, nem kisért a kétség, hisz bízom magamban. Ha valami toporogni látszik, csak emlékeztetem magam, hogy ebben a pillanatban ez a legjobb eredmény, de lelkiszemeim előtt csak a cél lebeg,s ez tovább lök. Érzem a sikert, mintha most történne. Nincs kétség, így tudok a jelenben maradni, azt is tudom élvezni, hisz elmém nem háborgatja a mileszha kérdéssereg, hogy összezavarjon.

Most sejlet fel előttem egy mondat, amit anno még középiskolai vetélkedőn kellett lefordítattni kínaira: "Aki szeret, kétszer él." :) Most értem csak: hisz aki szeret, tud egyszerre vágyai szárnyán repülni és a jelen pillanat történésfolyamán gyönyörködni.

Chopránál olvastam, hogy a szeretet a létező legnagyobb erő a világon.
Most már értem, miért...

Ákos is ezt énekli:
"Bármerre indulnál
Nincs út,
Csak egy
Csak a szerelmen át
Bárhonnan érkeznél,
Ide egy út vezet,
Csak a szerelmen át."

Igen: gyakorlatilag szerelmesnek kell lenned a célodba, a vágyálmaidba! Így átélned a teljes átölelő egységtudadot, a feltétel nélküli bizalmat. Ez a szerelem! És a szerelem a szabadság: hisz nincs kétség, nincs félelem, ami korlátozna téged... egyszerűen csak élsz. A belső félelmeink és kétségeink az egyedüli ellenségeink, ők kötnek gúzsba, ők rabságunk börtönőrei... őket kell legyőzni! Erre csak a szeretet képes... Ezért beteg a viágunk, mert nem a szeretet, hanem a félelmek és a kétségek kormányoznak. Szálljunk hát le erről a süllyedő hajóról...

Rá kellett döbbenjek, hogy eddig ÉN nem éltem igazán. Hogy miért is? Apró dolgokon tapasztal az ember, de azek az apró dolgok óriási nőnek, ha beléjük tudsz lépni. Egy alma ízözöne, az úszás dinamikája, ahogy víz körölötted örvénylik... Milyen érdekes, hogy elfeljetünk igazán élvezni a dolgokat, majdnem mindent automatikusan, robotként élünk meg! Megyünk előre, de gyakran észre se veszük mi folyik körülötünk, mert elmerülünk  rotorként pörgő gondolatvilágunkban! De ha néha egy pillanatra lelassítasz... Ugye volt már veled is ilyen? "WOÁÁÁÁÁ.... ez hihetelen." Hogy mehettem el emellett eddig? Miért nem próbáltam ki? wáá... nem is tudtam..." Ismerős?

Tudod mi ez, amit ilyenkor megtapasztalsz? Egy érzés! Vigyázz: Nem gondolat! Pontosan az, aminek írtam: egy ÉRZÉS: egy szavakkal megfoghatatlan élmény megdöbbentő moraja, ami végigszáguld rajtad tetőtőltalpig... persze ha hagyod... ha ott vagy, és tudatosan megéled: NEm aggatsz rá címkéket. Hogy megértsd: képzeld el most a kedvenc ételed ízét, ahogy lassan forgatod a nyelveddel a szádban... ÉRZED? IGEN érzed. Érzel egy halk bizsergézst a nyelvedben, a szádban, és összefut a nyál a szádban. Ez a hangtalan, nonverbális nyelv ami bennünk beszél, az élet szava, de elnyomtuk gondolataink sodrával... helyette megfoglamazzuk magunknak, azt mondjuk pl. hogy sós! Visszaadja ez a teljes élményt? Ugye, hogy nem! Ez olyan, mint  naplemetét nézni egy fotóról... Látod, de mégsem az igazi :) Miért történik mindez?

Az a baj velünk, hogy mindent kapkodva csinálunk, így a legtöbb dolognak a csak a felszínét kapirgáljuk, nem nézünk a mélyére... elmulasztjuk a pillanatot, azzal, hogy máris a jövőre gondulunk, vagy a múlton rágódunk. Így a végén azt vesszük észre, hogy nem is élünk...

Mikor élünk igazán? hát ha azon gondolkodunk, hogy mi lesz a jövőbeni tetteink követekezménye, vagy mit történt a héten, avgy akár délelőtt a suliban, vagy a munkahelyen, miközben épp "máshol" is lehetnénk, akkor szerintem nem... LEgyél ott a felpezsdítő zenében feloldódó hullámverésszerű táncban, a lazító úszásban a hűsítő vízben, az ízzó szeretkezésben, a mindent  átjáró ízharmóniában evésközben, a felszabadító és inspiráló beszélegetésben, vagy  akár egy felrázó veszekedésben... Ez nem akkor van, ha ilyenek járnak fejedben: " MIt fognak gondolni rólam? Mi lesz ha... ? Úgyse..." Hát ez nem épp az átélésről szól... Ez a valami egészen más... Ilyenkor érzed, hogy mintha ott se lennél, ahol vagy... ÉS DE IGAZAD VAN!
Pedig ha átéljük az adott pillanatot minden ízében olyan, mintha a testünk húrjaiba egyszerre csapnának bele, s érezzük, hogy megrázkódunk, mint egy falevél a szélben, és ez az érzés, ami átömlik rajtunk: az ÉLET. Ez érzéseid az élet lágy hangai, ami hozzád próbálnak szólni..., de a társadalmi raconalitás börtönéből kitekintve észre s veszed, süket vagy rájuk, vagy süketet tettetsz. Legyőz a konvenció, a tradícó, amit belénk nevelnek. Ha ebből a rémálomból felébredsz, megtapasztalod a boldogság ízét...

Az Életet szavakkal visszaadni lehetelen: ÉPP EZÉRT AZ IGAZI TUDÁS A NEMTUDÁSBAN VAN! TUDOM, MOST ÖSSZEZAVARODTÁL... ÉRZED A PARADOXONT! NEM KELL ANNYI MAGYARÁZAT! MERT AZ ÉLET A SZAVAKON TÚL VAN... AZ ÉRZÉSEK TELJES POMPÁJUKBAN NEM ÖNTHETŐK SZAVAKBA, MINTAHOGYA FÉNYKÉPEN SE TUDOD RÖGZÍTENI A TELJES LÁTVÁNYT, S A MÖGÖTTE LÉVŐ EMBERT SE...

Próbáld ki! Légyel az, amit éppen csinálsz... Legyél te ott benne! Legyél a tánc! Legyél a szó, amit leírsz! DE NE GONDOLATBAN! A RÁCIÓT NÉHA FELEJSD EL! ÉREZD! ÉREZD AZ EGYSÉGET AZZAL AMIT CSINÁLSZ!